Ha ajtómon kopogtatsz,
s én beengedlek,
tudd, hogy nem csak
a boldogságaim ismered meg.
Lesznek könnyek,
tájak, hol a bánat Nagyúr,
s a puha érintések közt
tüskére lelsz, ami szúr.
Nem vagyok csalfa;
több igazra szültek engem,
de patyolat sem vagyok,
hisz olyan ember igazán nincsen.
Jó próbálok lenni;
hű ahhoz, ahogy élek.
Jót próbálok tenni;
nem várva semmit cserébe.
Ha ajtómon kopogtatsz,
s én kinyitom,
csak hunyd le a szemeid,
és kövesd a hangom.
“Papp Ádám”
