Miért….. ?
Szeressük valósan egymást és becsüljük az életünket!
Nápolyban az erkélyről énekelünk. Igen, most már tudom. A ‘ nuttata elmúlik. A Napoli si canta dai balconi. Si, ora lo so. A’ nuttata passerà.
A Napoli si canta dai balconi. Si, ora lo so. A' nuttata passerà.
Gepostet von Antonio Fico am Donnerstag, 12. März 2020
Nápolyban az erkélyről énekelünk. Igen, most már tudom. A ‘ nuttata elmúlik. A Napoli si canta dai balconi. Si, ora lo so. A’ nuttata passerà.
A Napoli si canta dai balconi. Si, ora lo so. A' nuttata passerà.
Gepostet von Antonio Fico am Donnerstag, 12. März 2020
Álljunk meg kicsit a“COVID-19 vírus mérföld kövénél”! Gondolkodjunk is el…
Gondolatainkban feltételezhetjük, hogy az emberiségnek 2020-ban el kellett érni a “COVID-19 mérföldkőhöz”!
De itt az idő hogy megpihenjünk és átgondoljuk, hogy miért is vagyunk!
Rá kell jöjjünk, hogy kell és hiányzik a személyes kapcsolat amit ismét meg kell tanulni fenntartani értékelni.
Tanuljunk meg ismét vágyni a személyes jelenlétekre, az élményekre.
Tanuljunk meg ismét örülni környezetünknek.
Találjuk fel saját életterükben magukat, azokból alakítsunk élményeket, nem csak a globális rendezvények (maratonok, nagy utazások… legyenek az élményeink).
Nyissunk a kapcsolataink felé és törekedünk azokkal boldog perceket kialakítani (ne csak a szánk járjon a szeretetről, a kapcsolatok fontosságáról és a boldogságról).
“InmemorI”
Kicsit részletessebben:
“Szörnyű helyzet ez az áldozatoknak és családjaiknak, kényelmetlen mindenkinek, veszélyes bizonytalanságot jelent sokaknak. De azért eltűnődhetünk azon, hogy eddig tényleg minden rendben volt-e velünk.
A legfőbb kérdés most: mikor zökkenhet vissza az életünk a régi kerékvágásba, mikor pöröghet fel újra a gazdaság? Mikor állhatnak be megint a kocsijukkal a dugóba reggelente a most kényszerből otthon maradó és otthonról dolgozó emberek? Mikor indulhatnak el újra a reggeli csúcsban zötyögő teli villamosokon, buszokon az egyetemre a most az előadásokat távoktatásban néző hallgatók? Mikor szállhatnak fel ismét a zsúfolásig telt fapados turistajáratok, hogy szelfiző lájkvadászok milliói futólépésben rappolhassank át újra Velencén, Barcelonán, Párizson és minden egyében? Mikor lesz megint olyan minden, mint a vírusveszély előtt volt?
Na de biztos ezt akarjuk?
Hajlandók és képesek vagyunk észrevenni, mekkora lehetőséget kaptunk arra, hogy kipróbáljuk, milyen lenne az élet, ha elkezdenénk tényleg komolyan venni az eddigi pusztába kiáltott fenntarthatósági tanácsokat? Milyen otthonról dolgozni a felesleges ingázás helyett? Milyen mozi helyett közösen streamelni egy filmet este a családdal? Milyen nem elmenni Milánóba, Madridba, Londonba egy fapados hétvégére, hanem inkább kibiciklizni Szentendrére sétálni egy jót, vagy elmenni a Pilisbe túrázni egyet a családdal?
Wellness-központ helyett sátorozás? Plázázás helyett délutáni közös sütés-főzés otthon?
A koronavírus terjedését gátolni hivatott kényszerintézkedések egy pillanatra az egész világon megszüntetik a hétköznapi rutin nyomását – a munkarutinét, az oktatási rutinét és a szórakozási rutinét egyaránt. Nagy kérdés, hogy ez a pillanat (praktikusan néhány hét, néhány hónap) elég lesz-e arra, hogy újragondoljuk, olyan jó volt-e nekünk a megszokott mókuskerékben korábban. És még nagyobb kérdés, hogy ha sokan úgy is döntenek majd, hogy nem volt jó és szívesen csinálnának másként dolgokat, lesz-e elég erejük ahhoz, hogy a nagy rendszereket (oktatás, hagyományok, vállalati kultúrák, megkövesedett gazdasági rutinok) vagy legalább saját helyüket a nagy rendszerekben sikerrel megváltoztassák.
De nem csak a hétköznapjainkat, a jövőnket is át- vagy újragondolhatjuk egy kicsit.
Ez a helyzet itt és most, ez a kényszer szülte átmeneti változás, belassulás lehetőség arra, hogy az igazi nagy problémánkkal, a Föld erőforrásainak túlhasználásával kapcsolatban is felmérjünk bizonyos lehetőségeket. Olyan érdekes válság ez, amelynek nincsenek felelősei, valószínűleg nyertesei se lesznek, így kiváló lehetőséget kaptunk arra, hogy mások hibáztatása, vádolása helyett tisztán csak a hatásokkal, a gyakorlati dolgokkal foglalkozhassunk.
Élet a halott városban: ilyenek a mindennapok a koronavírus miatt lezárt Vuhanban
Alig van repülő az égen. Megzuhant az olajfogyasztás. Belassult a világkereskedelem, megtorpant a kínai ipar. Átmenetileg kevesebb ipari alapanyag, alkatrész és fogyasztási cikk kerül a konténerhajókra, a kamionokra, vonatokra. Egy kicsit kevésbé fontos hír, hogy Tom Hanks elkapja-e a vírusfertőzést (elkapta), fontosabb viszont, hogy jól vannak-e a szülők, nagyszülők, gyerekek.
A boltokban még van az olasz répából, paradicsomból, de azért valahogy olyan fura érzés megfogni és a kosárba tenni a zacskót; hát nem tudnánk ezt itthon is megtermelni, hogy ne azon kelljen agyalni, ki és mikor fogta meg utoljára abban az országban, ami most karantén alá került? A Tesco, Spar, Lidl tömegében feltűnő maszkos arcokat nézve pedig eltűnődhetünk: nem lenne jobb, ha meglenne még az a sarki kis bolt, ahová csak a környékről jártak az emberek?
Persze kevés egy ilyen járvány ahhoz, hogy a globalizáció káros hatásait és a fenntarthatatlan túlfogyasztást eltörölje. De annyi haszna talán lehet, hogy néhányan eltűnődünk: mi lenne, ha a vírusveszély lecsengése után nem pont ugyanoda térnénk vissza, mint ahol megálltunk egy kicsit pihenni? “
(Rácz Tamás)
Ne a #korona vírus félelme töltse el a lelkünket, hanem az a szeretet melyet élő embertársaink felé adhatunk a napjainkban.
Legyen ez a fenyegetettség annak a jele, hogy tiszteljük, szeressük egymást és életünkben szerezzünk minél több élményt embertársainktól és embertársainknak!
Elhunyt szeretteink felé pedig, a tiszteletet, a megbecsülés jelét fejezzük ki úgy, hogy hozzunk létre számukra InmemorI Virtual Time Caps-t, ami örökre fenn tartja az ő emléküket, munkásságukat az utókor részére is!
Mi nem csak beszélünk a szeretetről, hanem fenn is kívánjuk tartani!!!
(InmemorI)
Ez a férfi őrzi anyukája emlékét! És Ön? Boldog Karácsonyt! www.inmemori.io
InmemorI Virtual Time Caps már nem hang kazettán őrzi szerette emlékét!
Éljen a XXI. század adta technikai lehetőségekkel, hogy szerette emléke megőrizve maradjon örökre mindenki számára!
Felejthetetlen ajándék, egy igazi emlék az InmemorI Virtual Time Caps
Felejthetetlen ajándékra,
és egyben egy méltó emlékhelyre szeretném felhívni kedves néző, az Ön figyelmét!
Ajándékozzon közeli hozzátartozójának InmemorI Virtual Time Caps Ajándékutalványt!
Az InmemorI Ajándékutalvány segítségével, az Ön ajándékozottja
az elhunyt szerettének létrehozhatja a méltó emlékhelyét a
www.inmemori.io oldalon.
Megrendelhető: help@inmemori.io e-mailben!
Papír alapon postázzuk önnek az utalványt a megrendeléstől számított
3 napon bellül (utánvéttel, vagy átutalásos fizetéssel).
Tel: 06 163 33 733.
“Mi nem csak beszélünk a szeretetről hanem fenn is tartjuk!” (InmemorI)
Nagyiknak Karácsonyi Ajándékutalvány, amiknek Ők, nagyon örülni fognak!
Rendeljen InmemorI Virtual Time Caps Ajándékutalványt a nagyiknak,
hogy elhunyt szeretteik részére létrehozhassanak, InmemorI Caps-t!
www.inmemori.io
Papír alapú Ajándékutalvány megrendelhető: help@inmemori.io
Tel: 06 163 33 733
Megrendeléstől számított 3 napon belül utánvéttel/előre utalással postázzuk az utalványt!
“Mi nem csak beszélünk a szeretetről, hanem fenn is tartjuk!” (InmemorI)
Ön, már létrehozta szerettének az Időkapszuláját? www.inmemori.io
Valós Emlékhely elhunyt hozzátartozóinknak!
Gyerekkoromban mindig szent volt a vacsoraidő
Gyerekkoromban mindig szent volt a vacsoraidő, édesanyám nagyon szeretett főzni nekünk. Egyik este késett a vacsora, mert gondjai voltak aznap a munkahelyén. Mi azért megvártuk őt. Mikor hazaért, eperlekvárt és pirítóst tett az asztalra. Nagyon égett pirítóst…
Az égett kenyereket látva a tányéron, vártam, hogy valaki mondjon valamit. Édesapám csak mosolygott és nekilátott enni, miközben megkérdezte tőlem, milyen volt a napom az iskolában.
Már nem emlékszem tisztán mit válaszoltam, de az élesen megmaradt bennem, ahogy édesanyám bocsánatot kért az égett kenyérért és a nem túl elegáns vacsoráért. Amit pedig apám mondott erre, sosem felejtem el:
„Viccelsz, drágám? Imádom a ropogósabb kenyeret!”
Vacsora után jó éjt akartam kívánni szüleimnek, édesanyám még mindig a konyhában volt, édesapám pedig már a hálószobájukban. Kihasználtam az alkalmat és megkérdeztem tőle, hogy tényleg annyira szereti az égett kenyeret?
Az ölébe vett és azt mondta:
„Édesanyádnak ma nagyon nehéz napja volt és elfáradt. Egy kis égett pirítósba nem hal bele senki, de a csúnya szavakba viszont igen.”
Az élet tele van tökéletlenségekkel és az emberek sem tökéletesek. Amit megtanultam az az, hogy ki kell állnod a partnered mellett, amikor nehéz időkön megy keresztül, támogatnod és segítened kell őt. Szeresd azt aki melletted van, jóban és rosszban; egy igazi kapcsolat boldogságot, kompromisszumot és szeretetet jelent.
Ismeretlen szerző
www.inmemori.io